Ez a bejegyzés egy kicsit a gyerekkori vágyaimról szól. Azokról, amelyet egy idő után az emberek 99%-a eltemet magában. Tudod, Te is hallottad a szavakat… “az élet nem habostorta”, “már megint ki akarsz lógni a sorból, kislányom…!”
Azonban eltemetett állapotukban a vágyak csak tetszhalottnak számítanak, ezt jó, ha tudod.
Ha van egy élet-feladatod, azt a gyerekkori vágyaid fülöncsípése folyamatában megértheted, és bizony dolgod van vele! Most is.
A Fekete-erdő Klinika és egy magyar orvos élete
Az a generáció vagyok, aki gyerekkorában nézte a Fekete-erdő Klinika című sorozatot. Kihagyhatatlan volt.
Ha olyan fiatal vagy, hogy nem tudod, mi ez, csak fő vonalakban: adott egy német klinika, ahol számunkra elképzelhetetlen luxus körülmények között, mosolygósan mennek a dolgok.
Hildegard nővér már-már groteszk, mert ő a “szigorú főnővér”, de inkább vicces. Szerepel még benne Brinkmann professzor, aki egy csodálatos házban lakik, egy domboldalon. Van neki egy Udo nevű nagyon helyes fia (a képen jobbról a második), aki szintén doki (ő például egy nyitott tetejű VW Golf II. autóval járt, soha nem felejtem el, nem is tudtam, hogy létezik olyan). Christa nővér, aki átképezte magát orvossá, és a Brinkmann prof felesége lett később.
Kicsit családregény, kicsit klinikás, olyan igazi sorozat-szirup.
Ami furcsa volt nekem, azon kívül, hogy Magyarországon ilyen nem volt akkor, és talán azóta sincs ilyen formában, legalábbis az általam látott kórházakban biztos nem volt, az az úriember, aki öltönyben van a fehér köpenyesek között. Ő a kórház gazdasági igazgatója, aki nem foglalkozik mással, csak a gazdasági ügyekkel, tehát az üzlettel.
Innen jöttem rá gyerekkoromban, hogy nem véletlenül vannak a dolgok úgy nálunk, ahogy vannak, és nem véletlenül tűnnek mesebeli körülményeknek, amit ebben a filmben látunk. És nem véletlen az se, hogy a magyar orvosok vágynak valami ilyesmire, de itthon ez valamiért nincsen.
Igenis vágyunk a jó életre, mint Brinkmann professzor, legyen jó nagy ház, meg nyugodt élet, megérdemeljük, nem?
Jó, hát én megkeresem magamnak ezt a lehetőséget, ha nincs, akkor pedig megteremtem. Ezt gondoltam.
Erről írom a blogot, és a vállalkozásom folyamatos fejlődését követheted nyomon, ha olvasod.
Eredetileg ezt a bejegyzést 2016. januárjában írtam, de át fogom rakni máshová, mert a Caféblog csak 2020. december 31.- ig működik, aztán ide nem fogok tudni írni, és amit nem pakolok máshová, az sajnos el fog veszni.
OSSZAD, LÁJKOLD, NE KÍMÉLD!
