A pénztáros, a panaszkodás, és a paradigmák
Rövid ma reggeli párbeszéd a boltban. Éppen sorban állok. A pénztáros beszélget a sorban előttem álló vevővel, miközben üti be a tételeket. Arról, hogy mennyire unja már, és mennyire várja a nyugdíjas kort, amihez még 3 éve van neki hátra. A vevő kontráz. Hogy hát milyen gyorsan telik az idő, és így 40 év felett már tényleg csak vissza kell számolni. De amúgy neki is mennyire elege van a melóból.
Ekkor sorra kerülök, de a pénztáros folytatja, nekem mondja tovább, hogy milyen rettenetes élete van neki.
Panasz-kultúrában élünk, ezt mondogatom már 10 éve legalább, és rendkívüli módon káros, amit ezek az emberek csinálnak.
Mit lehet nekik mondani? Valamit reagálnom kellett.
Mondom: “-Hát olyan melót kell csinálni, amit az ember élvez, és nem is tűnik munkának, akkor nincs ilyen gond.”
Mire a pénztáros (kifogás #1):
“-HÁT IGEN, DE… amikor az embernek mindene fáj..?!”
Én: “-Oka lehet annak is.”
Pénztáros (kifogás #2):
“-HÁT EZ AZÉRT VAN, MERT nem a tükör előtt töltöttem az elmúlt 30 évet!”
(Meg is sértődhetnék, ha magamra venném, de én ezt inkább bóknak fogom fel! Ezek szerint én szebb vagyok, mint ő. Szerinte. Jelzem, szerintem is. Meg valószínűleg úgy gondolja, hogy nekem semmi bajom soha, meg talán nem is dolgozom annyit, mint ő. Elmosolyodom. Amúgy napi 12 órát “dolgozom”, hétvégén is, például blogot írok, csak ugyebár ezt játéknak érzem és imádom. De nem szólalok meg. Erős késztetésemet, hogy a pszichoszomatika rejtelmeit uszkve másfél órában kifejtsem, visszafogom.)
És a pénztárosból tovább dől a panasz, hogy mi minden és hol (mindenütt) fáj neki, már meg se hallom, fizetek, megyek. Máskülönben túlsúlyos is ez a mi pénztáros nénink, de nem erről akarok írni most, hanem a kifogásokról.
Ja, ő nem tudta, hogy én orvos vagyok, és nekem amúgy is szoktak panaszkodni alapból. De attól még rosszul bírom. A panasz-energiát, úgy értem, tehát védem magam ellene. Olyan panaszkodással nincs problémám, amire tudom a megoldást, elmondom, megcsinálják, és megoldódik a gond. Na de ez a parttalan áradat, aminek… mi is az értelme? Ja, igen, tudom! Azért csinálja, mert azt gondolja, hogy legalább akkor figyel rá valaki. Mivel nem kap semmi odafigyelést gyerekkorától kezdve, vagyis egészen pontosan a szeretethiány, na igen…
Figyeled a szavakat, ahogyan ezek a mondatok kezdődnek? Igen, de… Ez azért van, mert… Neeeem, kisanyám, ez azért van, mert így állsz hozzá a saját életedhez, de minek is magyarázzam? Hallanám a falra hányt borsó kopogását.
MI FÁN TEREM a TERVEZÉS, a STRATÉGIA, CÉLKITŰZÉS? És valóban igaz lenne, hogy ez csak vállalkozóknak a kiváltsága? Vagy másképpen kérdezem: ki is az a vállalkozó?
Az én szemszögemből nézve mindenki vállalkozó, aki értéket teremt, méghozzá olyan értéket, amelyet más emberek tudnak használni. És más emberek akarják ezt az értéket maguknak, tehát megveszik.
Az ÉLET egy vállalkozás.
Lehet, hogy jelenleg “csak” a munkaidődet tudod értékesíteni, és akkor azt veszi meg valaki. Ez egy viszonylag fárasztó változata az Élet nevű vállalkozásnak, főleg, ha egy ezzel kapcsolatos paradigma él a fejedben. Nevezetesen, valószínűleg otthonról hozod, hogy a “sok munka sok pénzt hoz, a henyélés pedig büntetendő= aki nem dolgozik, ne is egyék…” Vagy ilyen a “nem a tükör előtt töltöttem az elmúlt 30 évet, ezért nekem így kell kinéznem és ilyen állapotban “illik” lennem, nem foglalkozhatok magammal, nincs nekem arra időm, különben nem élnék meg…”
Hozhatsz magaddal másfajta paradigmákat is, lehet például egy csomó pénzzel kapcsolatos paradigmád. Nekem voltak.
Hogyan jöhetsz rá, mik a Te paradigmáid? Gyere el a tréningre, ott ezeken is fogunk dolgozni. Most még KORÁNKELŐ ÁR VAN, november 30-ig, szóval hasznos lesz, ha lecsapsz rá!
Mik azok a PARADIGMÁK?
Ezek olyan gondolatok, amelyek beépülnek, mert kora zsenge korszakunkban, tehát gyerekkorunkban sokszor hallottuk, és igazságnak fogadjuk el ezeket. AKKOR IS, HA NEM IGAZAK! Eme gondolatok szerint próbáljuk magunkkal vinni-cipelni az Élet nevű vállalkozásunkat, és csodálkozunk, ha néha bizony egyszerűen csak nem működnek a dolgaink. Mivel ez az egész nem tudatos, hanem mélyen, a tudatalattiban laknak a gondolatok, nem ismerjük fel, nem tudatosítjuk, hogy ez az oka, hogy ezért nem működik valami, aminek pedig kéne. Tolnánk, és nem megy.
PARAZITA GONDOLATOK! Élősködnek a fejünkben, nem adnak helyet az építő gondolatoknak, és még csak nem is tudunk róla!
Tehát nem működik az ÉLET. Ekkor jön az, hogy panaszkodnak, a körülményeket okolják, a politikát, meg a rendszert szidják, és nem ismerik fel azt az alapvető tényt, hogy MINDENÉRT, AMI AZ ÉLETEMBEN VAN, ÉN VAGYOK A FELELŐS!
A betegségekért? Naná, hogy azokért is! Ha azt hiszed, hogy minden a bacik miatt van, meg a genetika miatt (hoppá, ez is egy hiedelem lesz)… hát akkor nem lehet Neked segíteni, de sajnos magadon se tudsz, mert a változás mindig belülről, BELŐLED ered.
Igen, a célok. Célok mentén tudunk változni és változtatni.
Tudtad ezt?
Az emberek 2%-a gondolkodik ÉS tervez ÉS cselekszik.
3% gondolkozik, de soha nem csinálja meg, amit kigondolt.
A maradék 95% bezárja ezt a kis írásomat, most azonnal. Ők azok, akik élik a mindennapjaikat és nem gondolkoznak, elfelejtik az álmaikat, és élik „robot üzemmód” szerint az életüket.
Van, aki ezt 70-80 évig is csinálja.
De tényleg csak ennyit érdemlünk?
Ha gondolkozol, álmodozol, célokat tűzöl ki, hozzájuk terveket készítesz, ÉS MEG IS VALÓSÍTOD, amiket elterveztél, ha az összes álmodat valóra váltottad, akkor kérlek, taníts meg engem is erre.
Ellenkező esetben, ha még vannak megvalósulatlan álmaid, és ez frusztrál is, akkor bizony jó helyen jársz.
Neked találtuk ki az “AMIT A SULIBAN NEM TANULTÁL” tréninget, részletekért és jelentkezéshez kattints ide!
Brian Tracy-től tanultam (ő úgy kb. 50 éve kutatja a siker pszichológiáját, lehet, hogy tud valamit):
csak 2 féle motivációból csinálnak az emberek bármit: vagy a félelem, vagy a szeretet vezérli őket. Ez a kettő létezik. Minden más csak magyarázat.
És jönnek a jó kis paradigmák!
1.Hogy mi minden miatt lehet félni, és ez hogyan fejlődik ki, azt múltkor leírtam ITT.
A félelem pedig 2 alaptípusra osztható fel. Mindkettő paradigmákon alapul.
1.a Lehet félni attól, hogy szűkösség van. Ez amúgy a közgazdaságtan alap-tétele, a javakból szűkösség van, és az elosztásért megy a csata.
Nincs elég valamiből. Nem jut. Pénzből, munkából, kajából, megfelelő munkatársból, kapcsolatokból, normális emberekből(!), időből.
Igen ám, de ha erre koncentrálok, ide fókuszálom a figyelmemet, energiát adok ennek a gondolatnak, akkor bizony még többet vonzok magamhoz a vacakságból. Írhatnám, hogy a sz@rból. Jól el lehet benne tapicskolni napestig. A szűkösség gondolkodás egész egyszerűen nem igaz.
Ezért nagyon tudatosan, és a tudatalatti kipucolásával szükséges áttérni a bőség- gondolkodásra. Erre való a bőség- meditációm, amit teljesen ingyen, ajándékba oda is adok Neked. Csak ha szeretnéd. Innen letölthető, de autóban ne hallgasd inkább, kérlek, mert csukott szemmel nem fogsz odatalálni, ahova indultál, amúgy hasznos.
1.b Lehet félni attól, hogy én ezt nem érdemlem meg! Ilyenkor jön az, hogy szabotálom a saját sikeremet, haladásomat. De ez csak tünet! Halogatok, kifogást keresek, külső körülményeket nevezek meg mentségül. És persze panaszkodom megállás nélkül. Mint a pénztáros.
Ellenszere: “IGENIS jár nekem!” Mindannyiunknak jár, arra születtünk, hogy a küldetésünknek megfelelően megkapjunk mindent, ami ahhoz kell, hogy azt teljesítsük.
Miért van ez? Ennek gyökere az önbecsülés hiánya. Ha azt érzed, Te erre nem vagy érdemes, mert nem jár neked, az bizony egy zsákutca. Mert jár. Jár az egészség, a gazdagság, a jólét, a család, a kiváló társkapcsolat, minden-minden. Világos, hogy ezekért tudatosan dolgozni kell, de attól még jár! Simán, csupán abból kifolyólag, hogy embernek születtél.
És nehogy azt hidd, hogy ezt azért írom, mert mindig full rózsaszín az életem és soha semmi megpróbáltatáson nem mentem keresztül, és nem tudom, mi az, és fogalmam nincs, miről beszélek! Hidd el, nagyon is tudom. JAAA, hogy megtanultam nem panaszkodni, az más kérdés!
Önbecsülést növelni? Talán egyetlen módja van: kitűzni a célokat és elérni azokat, önfegyelem gyakorlása által. Hogy megveregethessük a saját vállunkat. De olyan célok kellenek, amelyek igazán motiválóak, úgy értem, amire nagyon-nagyon vágyunk, égő vággyal. Lehet, hogy Neked utoljára gyerekkorodban volt ilyen égő vágyad?
2. Amikor szeretetből ered egy késztetés, akkor égő vágyat érzek, belső indíttatást, meg akarom csinálni. Magamért. Ha akadályoznak, ha nem megfelelőek a körülmények, akkor is, annak ellenére is meg akarom csinálni. Ez az égő vágy.
A tréningen keressük az égő vágyadat, irtjuk a káros paradigmákat, önbecsülést növelünk, és önismeretet tanulunk. A részletes infókat és a jelentkezést itt találod.