Halogatás, és ami mögötte van (erről is írok valami jó hosszút egyszer), valamint a saját történetem, ami a félelemmel kapcsolatos, és ami miatt nem indultam el arrafelé, amerre a szívem húzott.
Mi is volt az? A DokiMarketing! A végén leírom a Nagy Miért-emet, rendkívül fontos, Te is keresd meg a sajátodat, ez remek kaland lesz.
Istenem, mennyire ezt akartam csinálni már évek óta, tényleg!
Mi volt az a körülmény, kérdés, gondolat, ami miatt mégis átestem a palánk túloldalára végül?
Figyelmeztetlek, nagyon őszinte poszt következik, érzékeny idegzetűek akár be is zárhatják…
A DokiMarketing első posztját 2016. január 2-án írtam, és sose publikáltam. (Ez a Feketeerdő-klinikás poszt volt, Facebookon máig megvan, majd nézd meg itt.)
Ez csak egy filmsorozat…
Nekem, amikor kezdtem vállalkozni, folyamatosan társam volt a félelem. Tudod, amikor “lefosod a bokád”- de úgy másfél-2 éven keresztül.
Utána kellett járnom, ezt hogyan oldhatnám fel. Egyáltalán: mitől van?
Tudjuk, hogy reflexesen megijedni a csecsemők a leeséstől és az erős zajoktól tudnak. Az összes többi félelem TANULT.
Gyerekkorunktól kezdődik. Úgy kifejlődik szépen, lassacskán.
De ha megtanulunk félni, akkor az is igaz, hogy felül is lehet írni a tudatalatti tartalmakat, csak tudatosítani kell, és utána dolgozni rajta. Nehéz? Naná, különben mindenki mosolyogva élné mindennapjait, nem? Persze, iszonyatosan nehéz.
Miktől is félünk hát akkor?
1. Egészen apró korunkból ered, hogy félünk az elutasítástól, hogy mi lesz, ha nem teljesítjük a külső elvárásokat (“ha ezt teszed, szeretlek, ha ilyen leszel, szeretlek…) valójában a gyerek a szeretet elvesztésétől fél, “úgy kell a gyermeknek a szeretet, mint rózsának az eső”- ahogyan Brian Tracy mondja.
2. Később, inkább mikor már mérhető teljesítményekre hajtunk, főleg az iskolában: félünk a tökéletlenségtől, hogy nem fogadnak el, mert nem vagyok tökéletes, ez nem más, mint a megfelelési vágy (ha ötöst is kaphattál volna, miért csak négyes?- de amúgy ez miért nem tökmindegy nekik?)
3. Félünk a kudarctól, bukástól – pedig ez normális, csak kísérletnek és tapasztalatnak szokták nevezni a hozzáértőbbek. Nincs siker kudarc nélkül. Ez mindössze egy tanulási folyamat lenne. Elvileg, persze.
Lásd Edison és az izzó esete. Edisonnak több, mint tízezer próbálkozásból sikerült megalkotnia az első használható szénszálas izzólámpát.
Körülbelül a kétezredik kísérlet után riportot készített Edisonnal egy francia újságíró, aki ezt kérdezte: „Mister Edison! Nem kellene ezt abbahagyni? Önnek van kétezer sikertelen kísérlete. Látszik, hogy ez nem fog menni.”
Mit felelt erre Edison? „Fiatalember, ön nem érti, hogyan működik a világ! Nekem nincs egyetlen sikertelen kísérletem sem. Találtam kétezer módot, ahogyan nem működik.”
+1. Rettenetesen lehet félni a SIKERTŐL! Igen! Mert előbb-utóbb alábecsüljük a képességeinket, hiszen arra nevelnek intézményes szinten: légy középszerű! Csak olyan átlagos! Ne tűnj ki, haladj a tömeggel! Ez igaz lehet a suliban, a munkahelyen, vagy a párkapcsolat területén stb. A lényeg: ott lesz a félelem teljes nagyságában: félek a sikertől! Úgy értem, inkább maradok átlagos, aki pont annyit gondolkodik, mint a tömeg, nézi a tévét, ott vannak a jó negatív lehúzós hírek és egyebek. Lehet irigyelni a celebeket, csámcsogni a sorozatok történetein. Addig tart mindez, amíg a “nép” rá nem jön, hogy meg van vezetve. És nem jön rá! Ezeket a tömegeket lehet irányítani, manipulálni és legfőképp élősködni rajtuk. A félelem minden egyes birodalom és hatalom leghatásosabb fegyvere. Az emberi elme olyan mumusa ez, ahol a saját árnyékától fél.
Amikor ez a sikertől való félelem fejlett szintet ér el (nálam ez volt), akkor bizony a vállalkozó szabotálja a saját sikereit, eredményeit. Nem hiszed?
Csak leírom, miket halogattam az elmúlt időszakban amiatt, mert azt gondoltam, hogy nem vagyok rá képes:
Halogattam, hogy elkezdjem írni a DokiMarketing blogot. Amint látod, 2016. január 2-án írtam egy bejegyzést és nem publikáltam. Utána 2017. szeptember 17-én kezdtem el. Mert mi lesz, majd mit mondanak azok, akik olvassák…? Tényleg, mit mondtok?
Halogattam, hogy bevezessem az automata rendszeremet, amit iszonyat bonyolult volt megtanulnom. 3 éven át halogattam, mondjuk ebből 2 úgy telt el, hogy nem is vettem észre, hogy nekem olyan is lehetne. A negyedik évben elkezdtem, megtanulgattam (igencsak lassan), és az ötödik vállalkozói évemben pedig ötszörös – leírom máshogy is! 500% növekedést értem el profitban az előző évhez képest.
Az automatizmus érdeme ez. Mit mondok most erről? Ó, ha előbb megléptem volna! Talán ez a legnagyobb érvágás ebben a 6 évben, ha visszagondolok.
Halogattam egy magánéleti döntést, ami akkor is úgy lett végül, mint eredetileg lett volna, csak később, és még szenvedtem vagy 3 évet. Ez lelki szempontból visszavetett a teljesítményemben is. Ez régebben volt, utána lett az ötszörös növekedésem.
Most is halogatom a pácienseimnek való könyvem befejezését és a német nyelvtanulást.
No, de az írás!
Mi történt most hirtelen, hogy végre elkezdtem írni? Hogyan vettem rá magam?
- Körülmények változása: felszabadult némi időm és energiám, befejeztem egy üzletvezetői feladatot, amit 3 évig vonszoltam magammal, és leterhelt. Nem tudtam, csak most utólag már tudom. Az élet valahogy rákényszerített, hogy fejezzem be. Ez 2 hete történt, szeptember 1-től.
- Egy pár nappal korábban (vasárnap kezdtem írni, ez szerdán volt) interjút készített velem egy hölgy és feltett egy olyan kérdést, hogy mi az én távlati célom, hogyan látom magam 5-10 év múlva? Nem is gondolkodtam a válaszon, kimondtam: üzletfejlesztést fogok tanítani orvosoknak. És a homlokomra csaptam utána: de miért nem most kezdem el? MOST! MOST! MOST! Hát ezt akarom, nem? 2 éve csak mondogatom, előadásokat tartok, tanulok…és semmi sem történik, de miért?
- Azon a vasárnapon jött a sasos történet, ami az előző posztot indította, ez aztán már Égi Jel-nek minősült a szememben, ráadásul a Mai Ige levélben volt benne. Kicsit fenékbe billentett.
Mi az én Nagy Miért-em,
ami fontos nekem, amiért lelkesen felébredek minden áldott nap és dolgozom, majdhogynem “szórakozásból”? Mintha a hobbim lenne csak. Amit akkor is csinálnék, ha nem fizetnének érte, mert kell, mert az az én belső vágyamból fakad? Ezt kell megtalálnia minden vállalkozónak egyébként.
Egy olyan tevékenységet akartam találni, amit megbánás nélkül csinálhatok. Ami sok embernek hasznos. Ami felemelő. Nem a pénz az ok. Egy sikeres vállalkozásnak nem a pénzkeresés az oka sosem. Annyira nem lehet motiváló a pénzkeresés, mint amennyire az értékteremtés és annak átadása. Meggyőződésem, hogy a pénz nem más, mint fizikai energia, ami a következménye egy lelki energiának, az pedig pontosan nem más, mint a lelkesedés egy fontos ügy iránt. Ez az “ügy” nálam kettős, és érdekes módon a horoszkópomban benne van. (Azt mondta, aki ért hozzá.) Vagyis az a lényeg, hogy nekem a feladatom tanítani és gyógyítani. Vagy a gyógyítókat is tanítani, hogy még jobbak legyenek, hatékonyabban csinálják, amit csinálnak.
A gyógyítás inkább nálam megelőzés értelmezésű, mert biztos vagyok benne, hogy az ember tökéletesen egészségesnek születik, és 120 évig kellene élnie. Ezért megtaláltam magamnak a következő tevékenységet, vagy lehet, hogy a tevékenység talált meg engem, de ez is érdekes volt, amikor megtörtént. Ez a tevékenységem: életmóddal kapcsolatos dolgokat tanítok, diétaterápiát csinálok, és fogyni járnak hozzám a pácienseim. Ezt kezdtem el eredetileg 6 éve, csak utána jött vele a másik tanítás jellegű vágyam is.
A vállalkozásomat én szolgálatnak tekintem, és minél több embert szeretnék szolgálni, eredetileg ezért kezdtem el a hatékonysággal és az üzlettel behatóbban foglalkozni. A pénz pedig a szolgálat következménye, semmi más. Sose kapzsiság következménye. Igen, és én megérdemlem, jólétet érdemlek és meg is teremtem, dolgozom érte, ez is egy fontos megerősítő gondolat.
A másik Nagy Miért, az üzleti oktatáshoz tartozik, amit nem mertem elkezdeni, talán mert nem éreztem ugyanazt az alázatot, mint a testünk rendbetétele esetében. Most már érzem. Mert azt szeretném, ha az orvosok, akik kiváló és jól képzett szakemberek (igen, a magyar orvosokra gondolok!), nem fásulnának bele abba, ami általában történik a magyar “betegség- ügy” kapcsán, kiégnek, külföldre mennek. Vagy elvállalják az ötödik mellékállást is, mert … egyszerűen azért, mert nem vállalkozók a szó nemes értelmében. Mitől is lennének azok, hiszen nem tanítja őket erre senki…? A vállalkozás igenis egy szakma, ezt mindig is tudtam. És most már eljutottam oda, hogy merem tanítani, megszűnt a sikertől való félelmem, felülírtam, nincs okom, hogy ne akarjam. Igen, nagy falatnak tűnik. De szép feladatnak is egyben. Állítólag az elefántot is meg lehet enni. Falatonként. Ez a másik Nagy Miért.
Hogyan írtam felül a félelmemet? A történet izgis nagyon, kicsit pszichológiás, de hatékony.
A paradigmákat (berögzött, tudatalatti tartalmakat) nem lehet csak úgy kicserélni, hanem sok-sok megerősítéssel felül lehet írni ezeket. Hosszú idő és sokszor kell hallani egy bizonyos gondolatot, hogy bekerüljön a tudatalattiba. Ugyanúgy, mint ahogy gyerekkorunkban sokszor hallhattuk a negatívat, és beépült, most pedig felülírjuk.
Brian Tracy-t elég gyakran hallgatom, és már szépen berögzült mantra lett nálam lassan ez az ellenszer- mondat: “Képes vagyok rá, és kizárólag én vagyok a felelős!”
És minden reggel írom a céljaimat, bizony! Ezt is tőle tanultam.
Aztán még hallgatok mást is, az autóban “háttérszövegként” nagyon sokat. Ilyen Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata (B. B. egy teljesen racionális ember, egy hídépítő mérnök eredetileg egyébként) és Louise L. Hay megerősítő mondatai, ez utóbbi csak 14 perces. Akár napi szinten is meg lehet és meg is kell ezeket hallgatni, sok berögzött és nem oda való tartalom felülíródik általuk, azt tapasztaltam, hogy működik. Mai napig megteszem, ha szükségét érzem, nem fáj nekem.
Szeretettel várlak: Gyöngyi
A hegy a tenger fenekétől mérve a 2. legmagasabb a világon. Én felmentem oda. Gyönyörű volt, egészen különleges.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: